Mikor végre sikerül délután egyszerre elaltatni a gyerekeket vállon veregetem magam. Többnyire váltásban alszanak-ébrednek nappal és éjjel egyaránt, ami elég nagy kihívást jelent. De ha mégis sikerül egy időben aludniuk, akkor jut időm nyugodtan elfogyasztani az ebédem, ami gyakran egyben a reggelim is. Megihatom a reggel óta a csészében várakozó, már több órája kihült kávém. Lezuhanyozhatok, hajat moshatok, de mindezt pár perc alatt, mert a víz csobogásától nem hallom ha valamelyiküknek szüksége van rám. Ha még véletlenül szőrtelenítésre is hagynak időt?! Akkor már tényleg iszonyú mázlistának érzem magam.
Hogy miért van a szüleimnél szék a két gyerek ágya között? Az az enyém. Ha a szék mesélni tudna elmondaná milyen sokszor virrasztom át benne az éjszakát az utóbbi időben, ha fáj a pocakjuk, folyik az orruk, vagy lázasak. Az elmúlt 1 héten minden éjszakát itt töltöttem a nagy fiammal az ölemben.
Elmondaná, mennyi mesét próbálok nekik olvasni itt ülve, kisebb nagyobb sikerrel, mert még mindig csak 2percig köti le, de akkor is csak képeket nézegetve saját mesét szőve.
Elmondaná hányszor jelent megnyugvást a gyerekeknek a mellkasomra dőlni a rossz álmok után vagy jelenti számomra is a helyet, ahol pár percre lopva lehunyhatom a szemem, esetleg alszom el a fáradtságtól hamarabb, mint a gyerekek.
Minden szülőnek és anyukának kell egy ilyen hely. Lehet ez az ágy széle, egy párna a gyermekük mellett, vagy a padlón ahová mindig leülnek, mint én teszem a kinti albérletünkben. Itt, ez a szék az enyém. Az én menedékem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése